Stein Évával, az Oriflame Hungary ügyvezetőjével beszélgettünk az Oriflame Wellness Klub megalakulása kapcsán, melynek természetesen ő is tagja lett.

Hogy érezted magad ezen a napon, amikor ilyen sok mindent megtudhattál a saját szervezetedről?
Izgalmas volt, pozitív és negatív meglepetésekkel tűzdelve. Az InBody analízise alátámasztotta, amit már természetesen sejtettem, hogy bizony a testsúlyomon faragni kellene. Ugyanakkor korábbi sportos időszakom sem múlt el nyomtalanul, mert az izom aránya meglepően magas volt a gép szerint.

Milyen plusz információt kaptál, amire nem számítottál?Eva_gep
A gép sokkal több értéket mér, mint amire előzetesen gondoltam, így pontosabban lehet látni a test állapotát, és tervezni a változásokat. Tanulságos volt az is, hogy kimutatható különbséget látott az analizátor azok között, akik szedik a Wellness Csomagot, és azok között, akik nem. Érdekes volt látni, hogy akik rendszeresen szedik, azoknak az ásványi anyag és vitamin szint sokkal magasabb értékeket mutatott.

Milyen célt tűztél ki Anita segítségével?
Elsősorban fogyást, mégpedig a zsír mennyiségből, az izom megtartásával és akár tovább növelésével is. Mind a táplálkozásra, mind a mozgásra vonatkozóan tanácsokkal látott el és részletes útmutatót is küld, mely nagy segítség lesz a megvalósításban.

Mi változik a táplálkozásodban?
Sajnos elég sok minden 🙂 Nagyon szeretem például a sajtokat és a tejeskávét, de a következő időszakban nem fogyaszthatok tejtermékeket. A sajtra még nem találtam alternatívát, de a kávéhoz már többféle alternatív tejet beszereztem, ezeket fogom kipróbálni. Nem vagyok nagy húsfogyasztó, de Anita tanácsára naponta egyszer bele kell illeszteni az étrendbe, erre majd oda kell figyelnem.

És mit fogsz sportolni?
Hetente járok majd Anitához edzésre, ahol az útmutatásait követem majd, ez egyelőre még számomra is meglepetés lesz 🙂 Emellett miután elmeséltem neki, hogy otthon is van néhány sporteszközöm, megbeszéltük, hogy házi feladatot is adni fog, így összesen hetente háromszor fogok sportolni. A bónusz pedig a heti rendszeres táncóra a Salsa Diabolica tánciskolában.

Drukkolunk Évának, és persze az egész csapatnak, hogy sikerüljön elérniük a kitűzött célokat, szorítsatok nekik ti is!

0 Hozzászólások

Hozzászólás

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.